Új ellenézeket építene Fekete-Győr András

Fekete-Győr András szerint az új politikai kultúrához egy hiteles és párbeszédre képes ellenzék is elengedhetetlen, ezért a következő években egy új formáció felépítésén fog dolgozni. A Momentum korábbi elnöke a feszült hangulatú keddi parlamenti vitára reagálva fejtette ki álláspontját, kijelentve, hogy 2030-ra végleg el kell tüntetni az Országgyűlésből a Fidesz maradványait.

Facebook-bejegyzésében a politikus élesen kritizálta az új parlament keddi ülésnapján történteket. Mint írta:

„Amit tegnap a bukott maffiapárt és zsebnáci tagozatának tagjai a plenárison műveltek, az egyszerűen méltatlan ahhoz az új Magyarországhoz és ahhoz az új politikai kultúrához, amire áprilisban magyarok milliói adták a szavazatukat”.

Úgy véli, a látott viselkedés ismét rávilágított arra, hogy a kormányváltás mellett az ellenzékváltás is kritikus feladat.

„Valódi rendszerváltás nem képzelhető el ugyanis kizárólag a hazug és destruktív Orbán-kormány leváltásával; a hazug és destruktív orbáni »ellenzék« leváltása is legalább ugyanennyire elengedhetetlen”

– fogalmazott a volt országgyűlési képviselő.

Fekete-Győr kitért arra is, hogy a választások után miért nem az államigazgatásban vállalt feladatot.

„Sokan kérdezitek tőlem, hogy miért nem az államigazgatásban szeretnék most szerepet vállalni. Ilyenkor mindig visszakérdezek: ha mindenki ezt tenné, akkor kik lennének azok, akik kívülről megszervezik azt a progresszív erőt, ami pozitív szerepet vállal az országépítésben, és 2030-ra képes lesz végleg kisöpörni a parlamentből a Fidesz nevű maffiapárt maradékát?”

– érvelt a bejegyzésben, hangsúlyozva, hogy egy jól működő demokráciához a normális kormány mellett egy hiteles ellenzék is kell. Hozzátette: a következő négy évben az új ellenzék megszervezésén fognak dolgozni minden erejükkel.

A Momentum alapítója a 2026-os országgyűlési választásokon nem indult el, mivel pártja a Tisza Párt támogatása mellett döntött. A közéletből azonban nem vonult vissza: az elmúlt időszakban megalapította a Félmillió Fiatal a Változásért Mozgalmat, valamint elindította a Politikai Üldözöttekért Alapítványt.