Szívecskék és puszik a parlamentben: Takács Péter szeretetrohama Magyar Péter felé

Különös szeretetnyilvánítások kísérték a parlamenti csörtét a hétfői ülésnapon. Miután Magyar Péter kemény szavakkal illette Takács Pétert, a politikus kézjelekkel és puszidobálással reagált a vádakra.

A feszültség a napirend előtti felszólalások során csúcsosodott ki. Magyar Péter miniszterelnök viszontválaszában úgy fogalmazott, hogy Takács Péter

„a valaha volt legrosszabb, leghazugabb, legkivagyibb, egyszóval fideszes egészségügyi államtitkár”.

A bírálatra válaszul az érintett a padsorokból a két kezével egy szívet formált, majd közvetlenül ezután egy kétkezes puszit is küldött a kormányfő irányába.

Egy márciusi jegyzőkönyv robbantotta ki a vitát

A parlamenti adok-kapok hátterében a gyermekvédelem, közelebbről a kórházakban hagyott csecsemők helyzete állt. Miután a kormánypárti képviselők is elmondták a véleményüket, a miniszterelnök szót kapva felidézte, hogy Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter mutatott egy dokumentumot egy márciusi – még a választások előtt zajlott – kormányzati egyeztetésről. Ebben az szerepelt javaslatként, hogy vonjanak be külön forrásokat a több mint egy éve egészségügyi intézményekben lévő gyermekek ellátására. Magyar Péter idézte a hivatalos jegyzőkönyv idevágó passzusát, amely szerint

„a BM parlamenti államtitkársága jelezte, hogy a Fidesz-frakció álláspontja szerint a külön finanszírozás nem időszerű”.

A kormányfő kijelentette, hogy Takács Péter pontosan tudja, miről van szó, és ekkor intézte hozzá a heves bírálatot.

A szokatlan parlamenti gesztusok kapcsán a 444.hu megjegyezte, hogy a politikai szereplők mostanában gyakran élnek a szívecskék küldésével. Maga Magyar Péter is hasonlóan járt el a közelmúltban, amikor a hivatali dolgozószobájának erkélyéről mutatott szívet a neki bemutató tüntetőknek. Azon a hétvégi, migrációellenes demonstráción több ismert politikai szereplő is feltűnt, amiről egy korábbi cikkünkben részletesen is beszámoltunk.