Százmilliárdos kifizetések a választás előtt: Vitézy Dávid szerint súlyosan túlárazott a mohácsi híd beruházása

Súlyos vádakkal illette a mohácsi Duna-híd beruházását a közlekedési miniszter. A tárcavezető szerint a projekt szükségtelenül túlméretezett, ráadásul a választások előtti napokban hatalmas összegeket utaltak át bankgarancia nélkül a kivitelezőnek.

Vitézy Dávid közlekedési miniszter egy több mint húszperces felvételen beszélt a beruházás részleteiről, amelyet a tárca egyik legnagyobb és legsúlyosabban túlárazott projektjének nevezett. A teljes összköltség immár elérte a 451 milliárd forintot, miközben a miniszter szerint valós forgalmi adatok egyáltalán nem indokolják a kétszer kétsávos kialakítást. A munkálatokat a Duna Aszfalt végzi, amely a közismert nagyvállalkozó, Szíjj László tulajdonában van.

Az eredeti szerződést még 2024 júniusában kötötte meg a minisztérium, nettó 300 milliárd forint plusz áfás áron, amiből rögtön az elején 59 milliárd forintos előleget fizettek ki a kivitelező cégnek. A megvalósíthatósági tanulmány csupán napi 6500 járművel kalkulált, ami elmarad a budapesti hidak forgalmától. Ennek ellenére Lázár János korábbi miniszter 2024 végén úgy határozott, hogy a hídon felül az alföldi oldalon vezető új útszakaszt is kétszer kétsávossá alakítják az 57-es útig, jóllehet a számítások szerint ott még 2045-ben is csak napi hatezer autó közlekedik majd.

Titkos határozat és átcsoportosítások a választások előtt

A közlekedési miniszter beszámolója szerint 2026 márciusában, alig egy hónappal a választásokat megelőzően Orbán Viktor aláírásával egy nem nyilvános kormányhatározat született.

Ekkor a MÁV és a Volán forrásaiból 76 milliárd forintot csoportosítottak át a projektre, a nettó árat 355 milliárd forintra, a teljes beruházási költséget pedig 451 milliárdra emelve.

A szerződésmódosítás után az előlegek aránya bizonyos építési szakaszoknál elérte a 98 százalékot, ráadásul ezek mögött nem állt bankgarancia.

A Duna Aszfalt összesen több mint 155 milliárd forint előleghez jutott, amelyből 94 milliárd forintot közvetlenül a választások előtti napokban utaltak át.

A miniszter úgy fogalmazott, a projekt egyfajta „állatorvosi lóként” mutatja meg a közpénzek elszórását és a költségvetési adatok kozmetikázását. A folyamatosan dráguló beruházás hátterével korábban a G7 gazdasági portál is részletesen foglalkozott.