Magyar Péter kemény üzenetet küldött: megfosztási eljárást indítanak Sulyok Tamás ellen, ha nem írja alá az Alaptörvény-módosítást

Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülése előtt éles hangú bejegyzésben fordult a nyilvánossághoz. A kormányfő állítása szerint a Fidesz megtiltotta Sulyok Tamás köztársasági elnöknek, hogy aláírja a saját elmozdítását is célzó Alaptörvény-módosítást, és a háttérben már egy alkotmánybírósági beadványt is előkészítettek az eljárás megakasztására.
Az Országgyűlés hétfői ülésén szavaznak a képviselők az Alaptörvény 17. módosításáról, amely közvetlenül érinti Sulyok Tamás államfői pozícióját. Magyar Péter Facebook-oldalán közölte: ez a döntés a „Tisztítótűz művelet” kulcsfontosságú lépése, amely megteremti a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozásának alapjait, felszámolja a politikai monopóliumokat, és lehetőséget ad a korábbi politikai bábok lecserélésére.
A miniszterelnök kifejtette, hogy az Alaptörvény szerint a köztársasági elnöknek öt napja van az elfogadott jogszabály aláírására, és azt tartalmilag nem vizsgálhatja, előzetes normakontrollra pedig kizárólag közjogi érvénytelenség esetén küldhetné meg az Alkotmánybíróságnak. Magyar Péter szerint Sulyok Tamás a múlt hét közepéig úgy is készült, hogy aláírja a módosítást, ám szerda környékén a Fidesz közbelépett:
„Gulyás Gergely vezetésével a Fidesz előre legyártotta azt az alkotmánybírósági beadványt, amelyet az elnöknek kéne beadnia, ellehetetlenítve ezzel a módosítás hatályba lépését és így az orbáni maffia letörését. Az Alkotmánybíróságon Orbán Viktor régi samesza, Polt Péter már várja a Fidesz által szövegezett »elnöki« beadványt, hogy akár örökre elfektesse az ügyet.”
A kormányfő nyomatékosította, hogy mindenkinek vállalnia kell a felelősséget, aki részt vesz ebben az akcióban. Kijelentette: amennyiben Sulyok Tamás nem írja alá öt napon belül az Alaptörvény-módosítást, az Országgyűlés haladéktalanul elindítja ellene a megfosztási eljárást.
Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a megfosztási eljárás megindítása után a köztársasági elnök az Alaptörvény értelmében már nem gyakorolhatja a jogköreit, így a jogszabályt az Országgyűlés elnöke írhatja alá.
„A bukott állampárt a következő napokban minden alkotmányellenes lépésre kész lesz, de innen is üzenem nekik, hogy nem fognak sikerrel járni. A végső hatalom forrása ugyanis a magyar nép”
– zárta bejegyzését a miniszterelnök.





