Hallerné Nagy Anikó reagált az AfD ifjúsági vezetőjének Sopront elcsatoló térképére

Reagált Hallerné Nagy Anikó arra a térképre, amelyen a német AfD ifjúsági vezetője Németországhoz csatolta Sopront. Az Országgyűlés alelnöke határozottan leszögezte, hogy a város Magyarország része, és a Tisza külpolitikája európai, atlantista alapokon nyugszik, valamint bírálta a hazai kormánypárti és jobboldali politikusokat, számonkérve rajtuk, hogy mikor határolódnak el a német szövetségeseiktől.
A Tisza politikusa egy közösségi oldalán közzétett bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy „Sopron Magyarország. Pont”. A reakció előzménye, hogy Luca Moritz Strauss, az AfD ifjúsági vezetője Németországhoz csatolta Sopront egy korábban megosztott térképen.
Hallerné felhívta a figyelmet arra, hogy a 20. század eseményei már megmutatták, hová vezet a határok átrajzolása és a szomszédos nemzetek iránti gyanakvás. Emlékeztetett rá, hogy az 1930-as években tapasztalt folyamatok végül Európa romba dőléséhez vezettek.
Az alelnök kiemelte, hogy a Tisza külpolitikai vonalvezetése egyértelműen atlantista, nyugati és Európa-párti. Hangsúlyozta, hogy a párt a demokratikus Európában, a NATO-ban, valamint a szomszédos országokkal való békés együttműködésben látja az ország biztonságát, nem pedig a határok átrajzolásáról ábrándozó szélsőséges alakulatok társaságában.
Mi a demokratikus Európában, a NATO-ban és a szomszédainkkal való együttműködésben látjuk Magyarország biztonságát, nem azoknak a szélsőséges pártoknak a társaságában, akik a határok átrajzolásáról álmodoznak. Mi itt, a határ mentén tudjuk a legjobban, mit jelentenek a szabad határok és a békés szomszédi viszony. Soproniként emlékszünk még a vasfüggönyre, és emlékszünk 1989-re, a Páneurópai Piknikre is, amikor innen indult el Európa újraegyesítése. Ma naponta ezrek járnak át dolgozni, tanulni, vásárolni, családot látogatni. Ez a nyugalom és ez a szabadság nem magától értetődő. Erre szavazott a magyar emberek többsége április 12-én.
A politikus hozzátette, hogy folyamatosan a hatékony, párbeszéden alapuló diplomáciáért dolgozik, különösen az Ausztriával való kapcsolatok megerősítése érdekében. Kijelentette, hogy Sopron 1921-ben a hűség városa lett, és ez a státusza ma is változatlan.
Bejegyzése zárásaként bírálta a hazai kormánypárti és jobboldali politikusokat, számonkérve rajtuk, hogy mikor határolódnak el a német szövetségeseiktől – számolt be a nyilatkozatról az Index.





