„Én Magyarország kutatóűrhajósa vagyok, nem a Fidesz űrhajósa, és nem is leszek a Tisza űrhajósa.”

Magyarország kutatóűrhajósának tekinti magát, nem pedig pártpolitikai szereplőnek Kapu Tibor, aki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este reagált az őt ért bírálatokra. Az RTL Híradó kérdésére válaszolva ráadásul azt is elárulta, hogy korábban kormányzati pozícióval is megkeresték, amelyet akkor szakmai megalapozottság hiányában elutasított, ám egy jövőbeni felkérést már alaposan átgondolna.

A kutatóűrhajós kijelentette:

„Én Magyarország kutatóűrhajósa vagyok, nem a Fidesz űrhajósa, és nem is leszek a Tisza űrhajósa.”

Hozzátette, hogy korábban sem a Fidesz logójával a ruháján járt a világűrben, és egy esetleges következő küldetés alkalmával sem fogja a Tisza Párt jelképét viselni.

Reagált azokra a kritikákra is, amelyek a korábbi politikai szerepvállalásait érték – így például azt, hogy tavaly szeptemberben részt vett a kötcsei pikniken, korábban Orbán Viktor miniszterelnök készített vele interjút, az év elején pedig Sulyok Tamás köztársasági elnök mellett mondott újévi beszédet. Úgy vélte, az elmúlt 16 évben a kormány és a kormányzó párt fogalma sokaknál összemosódott, így megérti, ha ezt beleolvassák a tevékenységébe, ugyanakkor jelezte: a Tisza és a Fidesz évértékelő meghívásait, valamint a Fidesz-kampányban fontos szerepet játszó DPK-gyűléseket egyaránt visszautasította.

Kapu Tibor kitért az április 12-i közösségi médiás bejegyzésére is, amelyben úgy fogalmazott, hogy „a demokratikus Magyarország győzött”. Elmondása szerint a megfogalmazással a rendkívül magas választási részvételi arányra, valamint a két éve tartó gyűlölködő kampány lezárulására utalt, örömét fejezve ki amiatt, hogy a társadalom el tud kezdeni gyógyulni. Elmondta, rosszulesik neki, hogy emiatt, valamint a parlamenti alakuló ülés utáni ünnepségről – amelyet ő nép- és államünnepélynek tart – készült posztja miatt sok fideszes szavazó árulónak tartja őt. Leszögezte, az Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldalán is megörökített korábbi események ellenére az űrkutatás ügyének a pártok felett állónak és kormányokon átívelőnek kell maradnia.