Csoportos létszámleépítési eljárást indított a Balásy Gyula többségi tulajdonában lévő Visual Europe Group

Csoportos létszámleépítési eljárást jelentett be a hatóságok felé a Balásy Gyula többségi tulajdonában álló Visual Europe Group (VEG). A cégvezetés egy belső emailben tájékoztatta a munkavállalókat a döntésről, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet komoly kihívások elé állította a vállalatot. Bár a bejelentés tényét a cégcsoport megerősítette, jelzésük szerint a folyamat elindítása nem jelent automatikus elbocsátást.

A Telex cikke szerint a csoport fő cégénél az Opten adatai alapján 186-an dolgoznak. A leépítés részleteit Botond Szabolcs ügyvezető egy videóban osztotta meg a munkavállalókkal, miután a belső levélben úgy fogalmaztak: a kialakult helyzetre felelős vezetőként kell reagálniuk. A hír megjelenését követően a Lounge Group pontosítást küldött, amelyben kiemelték, hogy végleges döntés még nem született az elbocsátásokról. Közlésük szerint a jogszabályok által előírt csoportos létszámleépítési eljárás bejelentése egy kötelező, előzetes adminisztratív lépés, amely a megváltozott környezethez való igazodást szolgálja, és a munkáltatónak 30 nap áll rendelkezésére a folyamat véglegesítésére, miközben a cél a lehető legtöbb munkahely megőrzése.

A létszámleépítési eljárás megindítása egybeesik a cégcsoportot érintő súlyos pénzügyi problémákkal. A Lounge Group dolgozói a bankszámlák zárolása miatt nem kapták meg a májusi munkabérüket. A cégcsoporthoz tartozó Lounge Event Kft. korábban lényegében monopolizálta az állami intézmények és cégek rendezvényszervezési piacát, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zárolása miatt az alvállalkozók kifizetése is teljesen leállt a már elvégzett munkák után. A VEG-nél szintén akadoznak a kifizetések: az előző hónapban már 10–15 napos, vagy annál is hosszabb csúszások fordultak elő.

A kialakult helyzet miatt a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége nyílt levélben szólította fel Balásy Gyulát, hogy saját magánvagyonából rendezze a dolgozók és partnerek elmaradt járandóságait.

A cégcsoport körüli problémák május elején váltak nyilvánossá, amikor Balásy Gyula a Kontrollnak adott interjújában bejelentette, hogy átadja vagyonát az államnak, és nem akarja elhagyni az országot. Ezt követően a Lounge-csoportnál kaotikus állapotok alakultak ki. Május végén a Bajnokok Ligája döntőjén és számos állami rendezvényen dolgozó alvállalkozók kerültek bajba a számlák zárolása miatt, így a kormány közvetlenül egyenlítette ki a számlákat a mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében. Nem sokkal később a NAV Kiemelt Adó- és Vámigazgatósága végrehajtási eljárást indított a cég ellen, amely intézkedés korábban a New Land Media és a Lounge Design cégeket is utolérte.