
Elzavarták Bede Zsoltot a Sulyok Tamás melletti szimpátiatüntetésen
A főszervező és a jelenlévők egy része sem nézte jó szemmel Bede Zsolt felbukkanását a Sulyok Tamásért szervezett vasárnapi eseményen. A Vadhajtások alapítóját határozottan felszólították a távozásra, ám ő nem tett eleget ennek, ráadásul a demonstráción más feszült pillanatok is adódtak.
Vasárnap délután a Szent György téren gyűltek össze a résztvevők a Sulyok Tamás és az állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen. A rendezvényen megjelent Bede Zsolt is, akit Kurucz Dániel főszervező nyomatékosan megkért, hogy hagyja el a helyszínt. A Gulyáságyú Média videós felvételén jól hallható az elhangzott felszólítás:
„Menj el, légy szíves, jó? Szia Zsolt!”.
A Vadhajtások alapítója azonban nem volt hajlandó eleget tenni a kérésnek, és azzal védekezett, hogy semmit nem csinált, így nem távozik önként.
„Vigyenek el! Hozzon egy kollégát, vigyen el!”
– közölte Bede Zsolt. A Népszava beszámolója szerint a szervezők azért akarták elküldeni az alapítót, mert úgy ítélték meg, hogy lapjának tevékenysége ártalmas, és rontja a kiállás hitelességét. A tudósítás szerint a férfi a szóváltást követően később kiabálva sietett a főszervező után.
A demonstráción egy másik éles reakciókat kiváltó momentum is történt, amikor Skrabski Fruzsina beszédet mondott. Az Index riportja alapján a hallgatóság egy része hangos fújolással és füttyel reagált, amikor a szónok megemlítette, hogy Puzsér Róbert a barátja, jóllehet a közönség ezen része elvileg vele azonos politikai oldalon áll.






























