NAV-kihallgatáson járt Molnár Áron

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tanúként hallgatták meg Molnár Áront a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatási gyakorlatával összefüggésben zajló eljárásban. A színész a közösségi oldalán számolt be a találkozóról, amelyet „zavarba ejtőnek” nevezett.

Molnár Áron a bejegyzésében kiemelte: a nyomozók részletekbe menően kérdezték őt, ami kezdetben bizalmatlanságot szült benne, ám ez hamar eloszlott, amint látta a hatóság szándékát a visszaélések tényleges kivizsgálására. Mint fogalmazott, furcsa érzés volt számára, hogy az a munka, amelyet civilekként végeztek el – és amiről korábban többször is hangsúlyozta, hogy nem az ő kompetenciájuk –, úgy tűnt, lekerül a vállukról. A színész a kihallgatás kapcsán arra utalt, hogy szerinte a hatóság lépéseinek valódi következményei lehetnek az NKA-s adatok nyilvánosságra hozatalát követően.

Az ügy előzménye, hogy még május elején tett feljelentést hűtlen kezelés és költségvetés csalás gyanúja miatt Laczó Adrienn ügyvéd a Központi Nyomozó Főügyészségen. Az ügyvédi iroda közlése alapján a támogatások kiosztása szakmai egyeztetések nélkül, egyedi kérelmek és a főigazgató személyes utasítása alapján történhetett. Molnár Áron bejegyzésében kitért arra is, hogy szerinte a következmények elől a kormányzati tisztségviselők sem bújhatnak ki.