Átvilágítják a lélegeztetőgép-beszerzéseket: felülvizsgálatba kezd az új kormány

Górcső alá veszi az új kabinet a koronavírus-járvány idején vásárolt lélegeztetőgépek szerződéseit az Orbán-kormányt követő átvilágítások során. A hivatalos tájékoztatás szerint a közvetítőcégek bevonásával zajló, közel 300 milliárd forintos beszerzés során irreális mennyiségű eszközt halmoztak fel, amelyek döntő többségét soha nem üzemelték be. Az ügyben zajló vizsgálatok részeként a kormány pontos elszámolást ígér a nyilvánosságnak.

A Magyarország Kormánya Facebook-oldalon megjelent bejegyzésben hangsúlyozták, hogy az állampolgároknak joguk van pontosan megtudni, mire költötték a pénzüket a Covid-időszak alatt. A kabinet közlése alapján a külügyminisztérium irányításával nagyságrendileg 17 ezer lélegeztetőgépet vásárolt meg a magyar állam közel 300 milliárd forint értékben. A beszerzésben különböző közvetítőcégek is közreműködtek, ám egyelőre nem tisztázott, hogy mi alapján választották ki ezeket a vállalkozásokat. Bár a felmérések jelenleg is folyamatban vannak, már most kijelenthető, hogy a szükségesnél jóval több eszközt halmoztak fel, amelyek jelentős részét soha nem működtették, és utólag továbbértékesíteni sem tudták azokat.

A szerződések felülvizsgálatáról szóló döntést a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón jelentették be, rögzítve, hogy az Orbán-kormány utáni átvilágítások kiterjednek a vitatott beszerzésekre is. Az új kabinet kiemelten kivizsgálja a lélegeztetőgép-beszerzéseket, mivel az akkori kormányzat olyan mennyiségben halmozta fel a berendezéseket, amennyit egyszerre technikai okokból sem lehetett volna működésbe hozni.

A magas árakon és átláthatatlan közbeszerzéseken keresztül lebonyolított beszerzési ügy már idén márciusban is komoly politikai feszültséget szült. Akkor egy közösségi oldalon megjelent poszt alatt esett egymásnak Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter – aki abban az időszakban még a Tisza Párt szakpolitikusaként tevékenykedett – és Takács Péter egykori egészségügyi államtitkár. A vitában Takács éles személyes atakot intézett vitpartnere ellen, és azt írta Hegedűsről:

„Eddig kussolt, de felnőtt a takonygerincű és ostoba Kulja Andráshoz”,

amelyet a jelenlegi tárcavezető sem hagyott reakció nélkül.