Utcai zavargásokká fajultak a tüntetések Southamptonban egy 18 éves diák meggyilkolása után

Tömeges utcai zavargások törtek ki Southamptonban, miután nyilvánosságra kerültek a 18 éves Henry Nowak halálos megkéselését rögzítő rendőrségi testkamera-felvételek. A videók láttán a brit közvéleményben komoly felháborodást váltott ki, hogy a hatóságok a támadó, Vikrum Digwa állításait követve az áldozatot kezelték gyanúsítottként.

A 2026. június 2-án 21 év börtönbüntetésre ítélt gyilkos egy 21 centiméteres rituális tőrrel mért öt szúrást áldozatára. A helyszínre érkező járőröknek Digwa azt hazudta, hogy rasszista támadás érte, letépték a turbánját és szidalmazták. A felvételek tanúsága szerint a rendőrök a földön fekvő, súlyosan vérző Nowakot bilincsbe verték, miközben a fiú kilencszer is elmondta, hogy őt késelték meg. Az egyik egyenruhás cinikusan úgy reagált:

„Nem hiszem azt, haver.”

A fiatalembert a földön vonszolták, és csak eszméletvesztése után kezdték meg az újraélesztést.

A felvételek kikerülése után ezrek vonultak az utcára „Igazságot Henrynek” jelszóval, a tiltakozások pedig összecsapásokba torkolltak a rendőrökkel. A The Guardian beszámolója szerint a demonstrálók kövekkel és üvegekkel dobálták az őrs épületét, miközben a rendőri erőszak elleni tüntetéseken elhíresült „Nem kapok levegőt!” mondatot skandálták. A helyszínen megjelent Nigel Farage, a Reform UK vezetője és Tommy Robinson aktivista is; utóbbi az English Defence League alapítója intézményes rasszizmussal vádolta meg a rendőrséget, mondván:

„Egy rasszista szitokvádat súlyosabbnak tartottak, mint egy brutális gyilkosságot.”

A BBC a helyi rendőrségi biztost, Donna Jonest idézve azt közölte, hogy a fiút igazságtalanul bűnözőként kezelték. Jones bejelentette: a kormányfőnél kezdeményezi a vallási kivételek felülvizsgálatát, amelyek alapján a szikh közösség tagjai nyilvános helyen szúrófegyvereket tarthatnak maguknál.

A kialakult feszültségek közepette az áldozat édesapja, Mark Nowak higgadtságra intette a tömeget, kifejezve azon kérését, hogy fia tragédiáját senki ne használja fel további gyűlöletkeltésre. Az erőszakos zavargásokban eddig 11 rendőr sérült meg, az egyik intézkedő járőr pedig benyújtotta lemondását, miközben Sir Keir Starmer miniszterelnök vizsgálatot rendelt el a rendőri döntéshozatal tisztázására.