
Milliós tömeg előtt misézett Madridban XIV. Leó pápa
Több mint egymillió hívő előtt mutatott be szabadtéri úrnapi szentmisét XIV. Leó pápa a spanyolországi Madridban, ahol a hatóságok adatai szerint a résztvevők száma elérte az 1,2 milliót. A katolikus egyházfő egyhetes apostoli körútra érkezett a dél-európai országba, amelynek kiemelkedő vallási eseményét egy belvárosi körmenet követte.
Az ország és a világ számos pontjáról érkező zarándokok már kora reggel teljesen megtöltötték a belvárosi Cibeles teret és annak környékét, ahol egy 600 négyzetméteres, az oltárnak helyet adó emelvényt építettek fel. A biztonsági okokból már egy nappal korábban lezárt tér közepén ötezer meghívott vendég foglalt helyet, köztük a spanyol királyi család tagjai, egyházi és politikai vezetők, valamint olyan gyermekek, akik idén voltak elsőáldozók.
A liturgikus szertartást, amelyet egy 400 fős zenekar és kórus kísért, a térre vezető négy sugárúton elhelyezett, több mint 40 óriási kivetítőn keresztül követhette a spanyol katolikus püspöki konferencia (CEE) és a rendőrség által megerősített tömeg. A pápa beszédében hangsúlyozta: a vallásosság ne a múlt emléke vagy múzeuma legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt lehet meríteni.
A szabadtéri szentmisét követő belvárosi körmenet során a hívők egy 600 méteres útvonalon vonultak végig, amelyet 16 darab, összesen 30 ezer sárga és fehér szegfűből készített nagyméretű virágszőnyeg díszített. A vatikáni színeket idéző virágalkotások a keresztény ikonográfia olyan emblematikus elemeit jelenítették meg, mint a szent ostya vagy Szent Péter kulcsai.
A körmenet után XIV. Leó pápa a szálláshelyén, az apostoli nunciatúrán fogadja a Szent Ágoston rend tagjait, majd kora este a kultúra, a közélet és a sport világának képviselőivel találkozik egy helyi sportcsarnokban megrendezett nyilvános eseményen. A katolikus egyházfő hétfőn a spanyol parlamentbe látogat, ahol a pápák közül elsőként beszédet is mond, ezt követően pedig Barcelonában, a Sagrada Família templomban mutat be szentmisét.






























