
Döbbenetes gyermekbántalmazás Nyíregyházán: kábítószer fogyasztására és szexuális együttlétre kényszerítette gyermekeit egy házaspár
Őrizetbe vettek a nyomozók egy nyíregyházi házaspárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szexuálisan bántalmazták 12 év alatti kiskorú gyermekeiket, kábítószer fogyasztására utasították őket, valamint az alapvető ellátásukat is súlyosan elhanyagolták. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai június 2-án csaptak le a szülőkre, miután a gyermekvédelmi hatóság hivatalos feljelentést tett az ügyben.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a drámai helyzet nem újkeletű: a család hét kiskorú gyermekét már 2025 májusában gondozásba vette a szakhatóság, miután a helyszínen ápolatlan, alultáplált és rossz egészségi állapotban találtak rájuk. A zsaruhirek.hu beszámolója szerint a munka nélküli, rendszeres drogfogyasztó életmódot folytató szülők a minimális lakhatási feltételeket, az elvárható élelmezést és a ruházati ellátást sem biztosították a családjuk számára. A házaspár a kiskorúak szeme láttára élt szexuális életet, előttük fogyasztottak kábítószereket, sőt a gyermekeket is bevonták ezekbe a tevékenységekbe, amivel súlyosan veszélyeztették testi és lelki fejlődésüket.




A nyíregyházi lakóhelyen megtartott hatósági házkutatás során a nyomozók 40 gramm droggyanús anyagot, valamint a fogyasztáshoz használt eszközöket, köztük anyagmaradvánnyal szennyezett drogpipát és szívószálat találtak és foglaltak le. Az igazságügyi szakértők bevonásával zajló büntetőeljárásban a nyomozó hatóság többrendbeli, folytatólagosan elkövetett, minősített szexuális erőszak bűntettének, kiskorú veszélyeztetése bűntettének, továbbá kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a férfit és a nőt. A rendőrség a házaspárt őrizetbe vette, és haladéktalanul kezdeményezte a bíróságnál a letartóztatásuk elrendelését.





























