Több mint 60 halálos áldozata van a jemeni légicsapásnak

A jemeni fővárost ért amerikai légicsapás következtében legalább 68 ember vesztette életét, és 47-en megsebesültek – közölte a húszi lázadók által működtetett al-Maszíra televízió jelentése alapján az MTI.

A beszámoló szerint a légicsapás Szanaa egyik északi kerületét érte, és egy börtönt is eltalált, ahol mintegy száz afrikai migránst tartottak fogva. A támadásban a televízió szerint elsősorban etióp és más nemzetiségű foglyok haltak meg. A helyszínről készült felvételeken romok, holttestek és egy megrongálódott teherautó is látható volt.

Az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága (Centcom) hétfői közleményében arról tájékoztatott, hogy március közepe óta több mint 800 egyéni légicsapást hajtottak végre a régióban, megölve több száz húszi harcost és vezetőt, akik a rakéta- és drónprogramokhoz kapcsolódtak. A Centcom hangsúlyozta:

„Irán kétségtelenül továbbra is támogatja a húszikat, és csak az iráni rezsim támogatásával támadhatják tovább erőinket.”

Az amerikai kormányzat közölte, hogy a légitámadások folytatódni fognak mindaddig, amíg a húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajók elleni támadásaikkal.

A húszik 2023 vége óta támadják az Izraellel kapcsolatban álló hajókat a gázai konfliktusra hivatkozva, ami jelentős fennakadást okoz a világkereskedelem egyik legfontosabb tengeri útvonalán. Az Egyesült Államok adatai szerint az elmúlt években több száz ilyen támadást hajtottak végre amerikai hajók ellen.