Korszakváltás a mentőknél: Szűcs Brigitta váltja Győrfi Pált a szóvivői székben

Személyi változást jelentett be az Országos Mentőszolgálat, amellyel egy ikonikus korszak zárul le a hazai tájékoztatásban. Hosszú évek után már nem Győrfi Pál lesz a szervezet hivatalos arca, a feladatokat egy kivonuló állományból érkező mentőtiszt veszi át.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) megújulási folyamatának fontos mérföldköveként Constantinovits Miklós megbízott főigazgató bejelentette, hogy a mai naptól Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg a szóvivői feladatok ellátásával.

A váltással hosszú évek után zárul le egy meghatározó időszak a mentők kommunikációjában. A korábbi szóvivő, Győrfi Pál így búcsúzott a pozíciótól:

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!”.

A szervezet hivatalos tájékoztatása szerint a korábbi szóvivő nem távozik végleg, hanem a mentőszolgálat állományában marad.

Az új szóvivő rendkívül komoly szakmai és gyakorlati háttérrel érkezik a pozícióba, a mentés szinte minden területét ismeri. Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. Pályafutását a Központi Mentőállomáson kezdte, majd később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett az új szóvivő a háttérfeladatokból is aktívan kivette a részét. A kivonuló szolgálat mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. Szakmai elhivatottságát mutatja az is, hogy 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és a mindennapi munka mellett jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.