
Otthagyja a Megafont Deák Dániel
Váratlan fordulattal tért vissza a nyilvánosságba másfél hónapos távollét után Deák Dániel, aki saját kezdeményezésére lezárta a közös munkát a Megafonnal és a XXI. Század Intézettel. A jól ismert elemző bejelentette, hogy a jövőben kormánytól független politológusként és politikai kommentátorként…

Kifotózott újságcikkel üzent Orbán Viktornak Magyar Péter
Egy Fidesz-közeli radikális portál róla szóló, trágár írásának címével üzent Orbán Viktornak szombati Facebook-bejegyzésében Magyar Péter. A miniszterelnök felszólította a volt kormányfőt, hogy állítsa le a dezinformációs kampányokat és a gyűlöletbeszédet. A posztban ráadásul egy eddig elhallgatott részletet is elárult…

Toroczkai László vezetheti majd a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottságot
Magyar Péter a parlamentben, egy viszontválasz keretében jelentette be, hogy a Mi Hazánk Mozgalom politikusa, Toroczkai László kapja meg a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló bizottság elnöki tisztségét. A döntés nemcsak a képviselőket, hanem magát az érintettet is váratlanul érte az ülésteremben.…

Új ellenézeket építene Fekete-Győr András
Fekete-Győr András szerint az új politikai kultúrához egy hiteles és párbeszédre képes ellenzék is elengedhetetlen, ezért a következő években egy új formáció felépítésén fog dolgozni. A Momentum korábbi elnöke a feszült hangulatú keddi parlamenti vitára reagálva fejtette ki álláspontját, kijelentve,…

Védvonal néven indít országos hálózatot a szimpatizánsai védelmére a Fidesz
Országos hálózatot hoz létre a bukott kormánypárt, hogy megakadályozza a szimpatizánsait érő jogsérelmeket, illetve jogsegélyt nyújtson a személyes támadásokkal és az állami túlkapásokkal szemben. A Védvonal névre keresztelt kezdeményezés elindítását Orbán Viktor korábbi miniszterelnök jelentette be péntek délelőtt a közösségi…

Nyílt harc a Hegyvidéken: Egymásnak ment a polgármester és alpolgármestere
Kovács Gergely polgármester és Vadász Gábor alpolgármester a nyilvánosság előtt feszült egymásnak a XII. kerületi városvezetés belső konfliktusai miatt. A Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) közötti feszültség a költségvetés és a meghiúsult környezetvédelmi fejlesztések mentén robbant ki.…

Lázár János volt minisztériumába költözik be Magyar Péter
Magyar Péter bejelentette, hogy szakítva az eddigi hagyományokkal, nem a Budavári Palotanegyedben található Karmelita Palotát használja majd székhelyeként. Az új miniszterelnök Budapesten, az Alkotmány utca 5. szám alatt rendezi be hivatalát és a kormányülések helyszínét. A kormányfő közösségi oldalán közzétett…

Magyar Péter: Gulyás Gergely hazudott, hét miniszter is önhatalmúlag döntött
Határidőre megérkeztek az ügyvezető miniszterek válaszai Magyar Péter azonnali tájékoztatáskérésére. A miniszterelnök közlése szerint legalább hét tárcavezető vallotta be, hogy a kormányfői utasítás ellenére pénzügyi kötelezettséget vállalt vagy állami döntést hozott az elmúlt napokban. Magyar Péter hétfő este 22 óráig…

Ruszin-Szendi Romulusz: Nem küldünk katonákat Csádba, és nem lesz sorkatonaság sem
Helyre kell állítani a szövetségesek bizalmát a honvédelem területén, és sürgősen rendezni kell a katonák megtépázott morálját – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterjelölt hétfői bizottsági meghallgatásán. Az altábornagy a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt egyértelművé tette: a Tisza-kormány…

Dr. Görög Márta lett a Tisza-kormány új igazságügyi miniszterjelöltje
Melléthei-Barna Márton visszalépését követően Magyar Péter Dr. Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem dékánját jelölte az igazságügyi tárca élére 2026. május 8-án. Váratlan személyi változás történt a leendő Tisza-kormány összetételében. Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt jogi képviselője és Magyar Péter sógora…




















