Rendőröknek hajtott a budai ámokfutó

Közlekedési jogsértés miatt akartak intézkedni a rendőrök egy autóssal szemben Budapesten, aki a jelzésüket figyelmen kívül hagyva elmenekült. A sofőr a Lánchídon át az I. kerületig száguldott, ahol motorosrendőröknek hajtott, majd egy rendőrautónak tolatva állt meg.

A rendőrök június 10-én 10 óra 40 perc körül a fővárosi Andrássy úton a buszsáv szabálytalan használata miatt akartak ellenőrizni egy gépkocsit. A jármű vezetője azonban nem állt meg a rendőri jelzésre, hanem gázt adott és menekülni kezdett, miközben útja során újabb közlekedési jogsértéseket követett el.

A sofőr a Lánchídon keresztül egészen az I. kerületi Csónak utcáig jutott, ahol 10 óra 50 perc körül nekihajtott két motorosrendőrnek, majd ezt követően hátramenetet végrehajtva nekitolatott egy rendőrautónak. A gépkocsi vezetőjét a helyszínen elfogták. Az elsődleges adatok szerint a motorosok nem sérültek meg, a rendőrautóban viszont egy rendőr könnyű sérülést szenvedett.