
Rács mögött marad a Szőlő utcai javítóintézet egykori vezetője és élettársa
Ismételten meghosszabbította a bíróság a tavaly májusban letartóztatott Juhász Péter Pálnak és élettársának az előzetes letartóztatását. A súlyos bűncselekményekkel, többek között emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított volt intézményvezető ügyében a nyomozás jelenleg is kiterjedten zajlik, miközben az egykori budapesti javítóintézet épületét…

DNS-nyomokat kerestek a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának bútorain
Újabb megrázó részletek láttak napvilágot a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatója, Juhász Péter Pál ellen folyó nyomozásban, miután a hatóságok egy újszilvási telephelyen foglalták le az intézményből származó bútorokat. A rendőrség genetikai szakértők bevonásával keresett biológiai nyomokat azokon a berendezési…



















