
NAV-kihallgatáson járt Molnár Áron
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai tanúként hallgatták meg Molnár Áront a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatási gyakorlatával összefüggésben zajló eljárásban. A színész a közösségi oldalán számolt be a találkozóról, amelyet „zavarba ejtőnek” nevezett. Molnár Áron a bejegyzésében kiemelte:…

51-szeres ár, közbeszerzés nélkül: Újraindult a nyomozás Deutsch Péter utolsó munkanapján kötött 260 milliós szerződése miatt
Ismét nyomozás folyik az atlétikai világbajnokság kapcsán kötött egyik nagy értékű megállapodás ügyében, miután az Integritás Hatóság sikeresen megtámadta a korábbi eljárás lezárását. A Budapest 2023 Nonprofit Zrt. egykori vezérigazgatója, Deutsch Péter – Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő testvére…

Hatósági razzia az óbudai korrupciós ügyben: több embert előállítottak és őrizetbe vettek
Nagyszabású eljárási cselekményeket hajtott végre kedd reggel a Központi Nyomozó Főügyészség az úgynevezett óbudai korrupciós ügyben, amely több önkormányzatot is érint. Az összehangolt akció során a hatóságok kutatásokat és lefoglalásokat végeztek, valamint több személy előállításáról és őrizetbe vételéről határoztak. Újabb…

Büntetőeljárás a 105 milliárdos rekonstrukció miatt: Aranyozott belső terek az MNB-székházban
A Magyar Nemzeti Bank felújított székházáról osztott meg felvételeket a közösségi médiában Magyar Péter. A miniszterelnök a videóban éles kritikával illette a beruházás luxuskörülményeit és a felhasznált nemesfémek mennyiségét. A politikus a látványt a száz évvel ezelőtti amerikai gazdasági elit…

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a NAV a Nemzeti Kulturális Alapnál
Büntetőeljárás keretében vizsgálja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által folyósított állami támogatások ügyét. A hatóság hivatalos válaszban erősítette meg a nyomozás tényét, miután a sajtó egy jól ismert hegedűművész többmilliárdos finanszírozásának hátteréről érdeklődött. A…

Tanúként hallgatták ki Hadházy Ákost Mészáros Lőrinc és exveje vasútépítési ügyében
Tanúként hallgatta meg a rendőrség Hadházy Ákost a Mészáros Lőrinc és volt veje, Homlok Zsolt nevéhez köthető balmazújvárosi vasútvonal felújítása kapcsán. A politikus tájékoztatása szerint a hatóságok a kartellezés mellett a feljelentése alapján hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt is nyomoznak…

Környezetkárosítás gyanúja miatt indított nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság a BYD-gyár területéről származó föld miatt
A hatóságok gyanúja szerint a beruházás kivitelezése során megszegték a környezetvédelmi engedély előírásait, és a kitermelt, szennyezettségi határérték feletti talajt külső helyszíneken helyezték el. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal még 2026. május 12-én tett hivatalos feljelentést az ügyben. A hatóság tájékoztatása…




















